Bírósághoz fordulhatnak azok, akik úgy érzik, sérti jogos érdeküket a karanténtörvény
2020. szeptember 25. 12:43, utolsó frissítés: 12:43
Kihirdette pénteken Klaus Johannis államelnök a biológiai és járványügyi kockázatok kivédésére vonatkozó 2020/136-os törvényt módosító jogszabályt, amely értelmében a bírósághoz fordulhatnak azok a személyek, akik úgy érzik, hogy sérti jogos érdeküket a karanténtörvény.
A Robert Cazanciuc (PSD), Daniel Fenechiu (PNL), Cseke Attila (RMDSZ) és George Dircă (USR) szenátorok által kezdeményezett jogalkotási javaslat szerint minden olyan személy, aki úgy véli, hogy sérti jogos érdekeit egy közigazgatási jogi aktus, a közegészségügyi igazgatóság határozatának közlésétől számított legfeljebb 24 órán belül bírósági keresetet indíthat az illető határozat hatályon kívül helyezése érdekében.
A jogszabály azt is előírja, hogy a bíróságnak sürgősségi eljárással, 24 órán belül kell kezelnie a fellebbezést. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS

Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre

Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.

A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
