2020. október 27. keddSzabina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Orban szerint nem nőtt számottevően az iskolai fertőzések száma

2020. október 01. 09:46, utolsó frissítés: 10:20

Nem nőtt számottevően a megbetegedések száma az iskolások körében - vélekedett szerda este Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő szerint nagyobb a kockázata annak, hogy egy gyerek akkor fertőződjék meg, amikor felnőttek felügyelete nélkül, szabadon jár-kel, mint annak, hogy ez az iskolában történjen meg.

Orban úgy véli, a vakáció alatt az iskoláskorú gyerekek körében regisztrált 6,3%-os fertőzöttségi arányhoz képest, nem került sor jelentős növekedésre ebben a korcsoportban.

A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány dolgozik azon, hogy egyre nagyobb legyen azon tanulók aránya, akik képesek részt venni az online oktatásba.

A kormányfő szerint a "kötelezően betartandó európai procedúrák" késleltetik a kormány által kiírt közbeszerzéseket.

Hozzátette: a táblagépek nem kerülnek a gyerekek tulajdonába, hanem "egyfajta bérleti szerződés" alapján kapják meg. Ez azért jó - fejtette ki a Orban -, mert ha egy adott településen csökken a fertőzések száma, akkor be lehet gyűjteni a táblagépeket, és ki lehet osztani olyan helységekben, ahol romlott a helyzet. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS