2020. október 27. keddSzabina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Két ügyészségi vizsgálat van folyamatban a bukaresti első kerületi polgármester-választás kapcsán

2020. október 01. 17:54, utolsó frissítés: 19:54

Update: Huszonhárom személyt fognak kihallgatni a bukaresti, első kerületi polgármester-választás kapcsán indított vizsgálatok során, hogy megállapítsák, helyesen töltötték-e ki a hét jegyzőkönyvet - jelentette be csütörtökön Marcel Vela belügyminiszter.

A tárca székhelyén adott nyilatkozatában Vela rámutatott, az ügyben a minisztérium tett feljelentést az ügyészségen az 112-es segélyhívószámra érkező bejelentés alapján. Hozzátette, a 473 jegyzőkönyv közül hétnek az esetében merült fel kérdés a kitöltés szabályosságára vonatkozóan, és mindenkit kihallgatnak, akik a hét jegyzőkönyvet aláírták.

A szerda este több televízióadó által is közzétett felvételeket illetően, amelyeken több személy látható, amint bemennek a szavazólapokat tartalmazó zsákokat őrző helyiségbe, és a zsákok között keresgélnek, Vela kijelentette, hogy a belügyminisztérium hivatalból vizsgálatot indított, és a főváros első kerületének bírósági ügyészsége dolgozik az ügyön.

Vela ugyanakkor megerősítette, hogy a felvételen az első kerület kerületi választási irodájának elnöke, az iroda egyik tagja, a PPU (SL) képviselője, az első kerületi 141-es szavazókörzet elnöke, valamint három, a politikai pártok által kirendelt választási megfigyelő látható.

Vela hozzátette, hogy a vasárnap lezajlott helyhatósági választásokkal kapcsolatban 1128 feljelentés érkezett, ebből 461 alaptalannak bizonyult, 279 esetben pedig bűnvádi eljárás indult.



---------------------------------------


Két vizsgálatot indított az ügyészség a bukaresti, első kerületi polgármester-választás kapcsán kirobbant botrány ügyében.

A főváros első kerületének bírósági ügyészsége szerint az egyik vizsgálat az 112-es segélyhívószámra érkezett bejelentés alapján indult szeptember 29-én, kedden, választási okiratok és nyilvántartások meghamisításának gyanúja miatt. A másik vizsgálatot hivatalból indították csütörtökön a médiában megjelent videófelvételek nyomán, és választási okiratok és nyilvántartások meghamisítására tett kísérlet miatt vizsgálódnak. Mindkét ügyben in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárás zajlik - hangsúlyozza az ügyészség.

Szerda este több televízióadó is közzétette az első kerületi választási iroda biztonsági kamerájának felvételeit, amelyeken több személy látható, amint bemennek a szavazólapokat tartalmazó zsákokat őrző helyiségbe, és a zsákok között keresgélnek.

A felvételek közzététele után a fővárosi csendőrség közölte, a videón megjelenő személyek az első kerületi választási iroda elnökének jóváhagyásával tartózkodtak a szóban forgó helyiségben.

Az első kerület jelenleg tisztségben levő szociáldemokrata párti polgármestere, Dan Tudorache szerint a felvételeken az USR-PLUS szövetség képviselői láthatók, ezért az elöljáró a szavazatok újraszámlálását kéri.

Tudorache ellenjelöltje, az USR-PLUS szövetséget képviselő Clotilde Armand - aki a Központi Választási Iroda (BEC) által közölt végleges eredmények szerint megnyerte a polgármester-választást az első kerületben - azt állítja, a PSD által megrendezett "manipulációval" állunk szemben, amelynek a célja a választási iroda elnökének megfélemlítése.

Csütörtökön közleményt adott ki az első kerületi választási iroda is, hangsúlyozva, hogy a felvételen a zsákok között keresgélő személy "a választási iroda technikai kisegítő személyzetének tagja". A hétfőről keddre virradó éjszaka készült felvételeken látható továbbá a kerületi választási iroda elnöke is, aki a körzeti választási iroda elnökével együtt ment be a helyiségbe. Elkísérik őket az USR-PLUS képviselői is, akik a vonatkozó törvénynek megfelelően kérték, hogy jelen lehessenek az általuk kezdeményezett eljáráson. A bentlévők a választópolgárok aláírásait tartalmazó íveket keresték, majd a szavazókörzeti választási iroda elnökének és a kerületi választási iroda egyik tagjának felügyelete alatt ismét megszámolták az aláírásokat, és összevetették a szavazás eredményéről szóló jegyzőkönyvben feltüntetettel - állítják. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS