2020. október 27. keddSzabina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Johannis, egy „nagy európai” és „Németország barátja”, átvette az Ottó-díjat

2020. október 15. 09:53, utolsó frissítés: 10:33

Az európai egyesítés folyamatában játszott szerepéért Ottó császár díjat kapott szerdán a németországi Magdeburgban Klaus Johannis román államfő.

A magdeburgi dómban tartott ünnepélyes díjátadón Klaus Johannis úgy fogalmazott: honfitársai nevében fogadja el a rangos kitüntetést, mert a romániai nép európai értékek iránti elköteleződése bátorítja arra, hogy továbbra is az európai projekt megszilárdításán dolgozzon.

„Úgy gondolom, hogy ez a díj megerősíti hazám állandó hitét a béke és demokrácia eszméje által összefogott Európában. Ez a díj egyben biztatást jelent számomra, hogy továbbítsam a román állampolgároknak, különösen a fiataloknak azt a meggyőződést, hogy együtt sikerül legyőznünk a mai világ nehézségeit” – mondta az államfő.

Johannis kifejtette, hisz benne, hogy Németország EU-elnöksége alatt az európai projekt olyan előrelépéseket tesz, amelyek minden tagállamnak hasznára válnak majd. Ebben számíthat Románia támogatására – tette hozzá a díjazott.

Az elnök beszélt az európai szolidaritás fontosságáról is, amely kiemelt szerepet kap a jelenlegi egészségügyi válság körülményei között, és azt mondta: a gazdasági újjáépítést célzó intézkedéscsomag egyértelműen az európai egység és szolidaritás bizonyítéka.

„A közelmúlt eseményei bebizonyították, hogy nem az elszigetelődés és az egyéni cselekedetek vagy a nacionalista beszűkülés jelenti a megoldást a tagállamok és polgáraik számára, hanem a közös fellépés az európai kompetenciák megerősítése érdekében” – jelentette ki, hozzátéve: a válság bebizonyította, hogy kölcsönösen függünk egymástól, nemcsak az Unión belül, hanem globális viszonylatban is. „Ebből következik, hogy abban a meggyőződésünkben is megerősödtünk, hogy meg kell szilárdítanunk a transzatlanti kapcsolatot, amely életbevágóan fontos számunkra, és a nyugati civilizáció alapját képezi” – szögezte le.

Johannis beszélt a kiváló román-német diplomáciai kapcsolatokról is, megemlítve, hogy az egyik legnagyobb külhoni román közösség Németországban él, példamutatóan beilleszkedett a német társadalomba, hozzájárul a német állam jólétéhez és társadalmi-kulturális sokszínűségéhez. 'Ugyanakkor a német etnikumúak jelenléte Romániában, amely a virágzó városokban és településekben, templomokban, múzeumi gyűjteményekben, kulturális hagyományokban, német nyelvű oktatásban nyilvánul meg, szilárd hidat teremt országaink között” – fogalmazott Johannis.

A román államfőt Heiko Maas német külügyminiszter méltatta, kijelentve, hogy Johannis egy „nagy európai” és „Németország barátja”.

Az ünnepségen részt vett Carmen Johannis, az államfő felesége, Lutz Trumper, Magdeburg város polgármestere és Anne Marie Keding, Szász-Anhalt tartomány igazságügy-minisztere is.

A díjátadó előtt a román államfő megbeszélést folytatott a német külügyminiszterrel. A találkozón részt vett Emil Hurezeanu, Románia németországi nagykövete is.

Az Ottó császárról elnevezett díjat kétévente ítélik oda olyan személyiségeknek, akik sokat tettek az egységes Európáért, és kiemelkedő szerepet vállaltak az európai gondolkodás népszerűsítésében. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS