2020. november 28. szombatStefánia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Suceavai kórház ismét a címlapon: most azért mert nekik van a Covid-19-re immunis személyzetük

2020. október 16. 11:52, utolsó frissítés: 11:52

A Suceava Megyei Sürgősségi Kórház szokatlan helyzetben találja magát a pandémia második hullámában: míg tavasszal a sajtóban azzal szerzett hírnevet, hogy covid-gócponttá vált, most kiderült, hogy az alkalmazottainak 75-80%-a már immunis a Covid-19 fertőzésre.


A kórház menedzserét, Alexandru Calanceat, a Libertatea kereste meg. Az igazgató elmondta, hogy az alkalmazottak 75-80%-a már átesett a fertőzésen az első hullámban, viszont ez nem jelenti azt, hogy most pihenhetnek, viszont sokkal felkészültebben és tapasztaltabban néznek szembe a második megfertőződési hullámmal. A tavasszal a szabálytalanságokról és lazaságokról hírhedt klinikán most aranyszabályként működik a szigorúan kötelező maszkviselet, a kijelölt egészségügyi útvonalak betartása, és az egymástól való távolságtartás – nyilatkozta Calanceat.

Orvosi véleménye szerint az intézmény egyik előnye, hogy azok az orvosok, asszisztensek akik átestek a betegségen most már nem annyira kitettek a Sars-Cov-2 vírusnak, hiszen a szervezetük egyszer már leküzdötte, és erre „emlékszik”: ha nem is jelenthető ki egyértelműen, hogy immunisok lennének a betegség ellen, akkor is sokkal védettebbek. Arról is beszámolt, hogy jelenleg az alkalmazottak között mindössze két esetet tartanak nyilván, és ellenőrizhető módon ők sem a kórházban kapták el a fertőzést: olyan személyekről van szó, akik tavasszal nem voltak Covidosok.

Jelenleg 200-hoz közeli a koronavírus fertőzéssel beutaltak száma a Suceava megyei kórházban, miután a megyei helyzetet újraértékelve az enyhébb tünetes vagy tünetmentes betegeket a Rădăuț-i kórházba helyezték át.

Az orvos szerint a lakosságnak el kellene magyarázni érthetően a helyzetet, hiszen amíg ezelőtt néhány hónappal sok Covid-19 fertözőtt el akarta hagyni a kórházakat, jelenleg a helyzet fordított: mindenki azt szeretné, hogy beutalják, amíg meg nem gyógyul. Fontos lenne, hogy a lakosság megértse, hogy az enyhébb tünetekkel vagy tünetmentes fertőzést otthoni elszigeteltségben is át lehet vészelni orvosi megfigyelés és számontartás mellett. Ugyanis a kórházi helyekre a súlyosabb eseteknek nagyobb szükségük van, ők állandó orvosi felügyeletet igényelnek.

Alexandru Calanceat szerint a járvány második hullámának a nagy kihívása az egészségügyi válság kezelése: alapvető, hogy a döntéshozók a többi betegre is gondoljanak. (Libertatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS