2021. január 20. szerdaFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Arafat: az ünnepek miatt januárban és februárban újabb hullámmal kell számolnunk

2020. december 05. 12:44, utolsó frissítés: 14:30

December 14-én hosszabbítják a vészhelyzeti állapotot Romániában, ennek tükrében készítenek újabb felméréseket a járványügyi intézkedések szükségességéről – számolt be a Digi24 hírtelevíziónak Raed Arafat államtitkár, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (DSU) vezetője.


Kiemelte: nem lesz országos szintű lezárás, továbbra is a települések szintjén történő vesztegzár bevezetését fogják alkalmazni ott, ahol ez szükséges.

Arafat kifejtette, hogy a vesztegzár alá vont települések nagy részénél láthatni lehetett, sikerült kontroll alá helyezni a járvány terjedését, így volt ez például Nagyszeben vagy Temesvár esetében is, utóbbinál konkrétan a város melletti települések esetében rendeltek el szigorításokat. Gyulafehérvárnál a robbanásszerű fertőzöttséget kellett megelőzni – magyarázta az államtitkár.

Beismerte ugyanakkor, hogy néhány településen nem sikerült a vesztegzárral eredményt elérni, ennek pontos okát még fel kell mérniük. Meglátása szerint azért történt ez így, mert a lakosok nem vették komolyan a szabályokat és hamis nyilatkozatokkal jártak-keltek.

„Nehéz időszak következik: az ünnepek alkalmával a lakosság ki akar mozdulni, összeülni, nagyobb társasági életet élni. A járvány alakulása tehát attól függ, hogy továbbra is hajlandóak leszünk-e minimalizálni a találkozásokat, avagy sem. Most csökkenőben vannak az esetek, de a jövő év elején újabb hullámmal kell számolnunk” – magyarázta Arafat.

Az ünnepekre vonatkozó intézkedésekre külön kitért, ekkor elmondta: bár sok múlik ezen az időszakon, még konkrét döntés nem született az ügyben, majd a 14-i hosszabbításkor mérlegelik a járványhelyzet alakulását. Várhatóan érvényben maradnak a mostani intézkedések – a kötelező maszkviselés stb. –, de így előre tekintve nem hinné, hogy további szigorításokat fognak bevezetni. (digi24, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS