2021. január 25. hétfőPál
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A DNA Tăriceanu mentelmi jogának megvonását kéri a 800 ezer dolláros megvesztegetés ügyében

2021. január 11. 14:56, utolsó frissítés: 15:04

Călin Popescu Tăriceanu ellen indított vád miatt kéri a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az államfőt, hogy vizsgálat indulhasson a volt miniszterelnök ellen, akit az osztrák igazságügyi hatóságok azzal vádolnak, hogy 800 ezer dolláros megvesztegetést fogadott el a szenátus egykori elnökeként.


Tăriceanu mentelmi jogának megvonásáról ebben az ügyben már 2019 júniusában szavazott a szenátus, amelyet akkor elutasítottak.

Az ügyészek azzal vádolják Tăriceanut, hogy 800 ezer dollárt fogadott el, (amely egy szerződés 10 százalékának megfelelő jutalékot jelentett), cserébe azért, hogy a román állam több kiegészítő melléklettel bővítsen egy osztrák céggel kötött szerződést.

A G4Media összefoglalója szerint a korrupciós botrány a Fujitsu Siemens Computers GmbH Austria céggel köthető össze, amely Romániában Microsoft-licenceket forgalmazott.

Az említett cég egyébként már 2014-ben egy romániai korrupciós botrány középpontjába került, amikor a vállalat vezetése panaszt tett a román alkalmazottak által elkövetett csalás miatt egy 2004-es Microsoft licencszerződés megkötése és teljesítése kapcsán. (g4media, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS