2021. április 14. szerdaTibor
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rareș Bogdan idilli összefogásra buzdít, szerinte az etnikai kérdés már a múlté

2021. január 13. 15:41, utolsó frissítés: 16:02

A PNL alelnöke, EP-képviselő Facebook-oldalán reagált Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes korábbi autonómiával kapcsolatos nyilatkozatára:


„Kedves Hunor,

Erdélyben, mint tudja, a románok a magyarokkal, szászokkal és az összes kisebbséggel jól kijönnek, együtt dolgoznak, összeházasodnak, gyermekeket nemzenek, közösen vesznek részt fejlesztési projektekben, ugyanabba az irodába mennek dolgozni, együtt nyaralnak. Mindegyiküknek van történelmi múltja, ősei, és mégis találnak lehetőséget arra, hogy együtt boldogok legyenek. Együtt vesznek részt a szavazáson, együtt választják meg a helyi és a megyei vezetőket, ahol pedig a polgármestereknek és a megyei tanács elnökeinek vannak elképzeléseik, az etnikai különbségek nem relevánsak. Ezért van tehát az, hogy a közös útnak nincsenek etnikai színei. A vakbélgyulladást is 'orvosi nyelven' operáljuk” – írja a bejegyzésében.

„A választásokat követően születik egy eredmény, ez pedig a különböző térségekben megmutatja nekünk, hogy létezik autonómia. Székelyföld esetében is azok hoznak döntést, akik megnyerik a választást: ők döntik el, hogyan fejlesztik az adott térséget és mibe fektetik a pénzt. Mi ez,ha nem a döntés autonómiája?” – teszi fel a kérdést.

„Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Csíkszereda vagy Botoșani ugyanazon elvek szerint működik: hatékonyan emelni a színvonalat. És akkor nagy baj van, kedves Hunor, ha a hatékonyság hiányát a kisebbségi autonómiával akarjuk burkolni" – folytatta.

„A történelem folyamán az etnikai hovatartozás, a bőr színe és a vallási felekezethez tartozás folyamatos konfliktus forrása volt. Ezt el kell engednünk, hogy ne adjunk teret a megosztottságnak. Ön is tudja, én is tudom, hogy vannak még emberek, akik ezt nem tudják így elfelejteni, de nem szabad ítélkezni felettük, hanem meg kell magyaráznunk nekik, hogy nem a hagyomány, a nyelv, a vallási hovatartozás kell a közösségek fejlődésének alapját adják, hanem arra kell törekednünk, hogy szeressük egymást. Igazi keresztényekként meg kell tennünk ezt a lépést: a tolerancia helyett szeretnünk kell egymást” – írja.

„Milyen csodálatosak a magyar táncok, pörköltek, és az, ahogy a román zászló alatt anyanyelvükön szavalnak. Mennyire jó érzés békésen és megértésben együtt lenni, nem pedig gyűlöletet, viszályt és szabotázst szítani” – így Rareș Bogdan.

„Én úgy reklámoznám Romániát, hogy elhívnék ide a világ minden tájáról embereket, és megmutatnám nekik a legnagyobb etnikai és kulturális konglomerátumot. Mondanám, hogy jöjjenek, nézzék meg a fogarasiakat, a dobrudzsaiakat, a mócokat, székelyeket, szászokat, hány nyelven sütik nálunk a kenyeret, és milyen sokféleképpen imádják ugyanazt az Istent”.

„De persze, beszélhetünk a helyi lehetőségekről, és hogy megfontoltabban osszuk szét a pénzt, ez valóban segítené a románokat, a székelyeket és a szászokat. De az etnikai kérdésnek a múltban kell maradnia!” – fejezte be gondolatait a PNL alelnöke.

Dragă Hunor,
În Transilvania, precum știi, românii și maghiarii, românii și sașii, românii și toate minoritățile se...

Közzétette: Rares Bogdan – 2021. január 13., szerda


Rareș Bogdan, európai parlamenti képviselő, a PNL első alelnöke egyébként jól ismert magyarellenes kirohanásairól, még a PNL kötelékén kívüli, televíziós újságíróként az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) többször is megbírságolta a magyar közösség ellen uszító műsorai miatt.
(hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS