2021. március 9. keddFranciska, Fanni
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Munkaügyi miniszter: online oktatás esetén az egyik szülő továbbra is megkapja fizetése 75 százalékát

2021. február 02. 15:06, utolsó frissítés: 15:18

Továbbra is megkapja az egyik szülő fizetése 75 százalékát, ha a hatóságok a járványhelyzet miatt úgy döntenek, hogy egy adott településen online oktatás lesz - jelentette ki kedden Raluca Turcan munkaügyi miniszter.


A kormány tavaly októberben döntött úgy, hogy azok a szülők, akiknek online oktatásban lévő kiskorú gyerekük felülvigyázása okán otthon kell maradniuk, fizetésük 75 százalékának megfelelő állami támogatásra jogosultak.

Hasonló intézkedést hoztak 2020 március-májusában, amikor a szükségállapot alatt bezárták az óvodákat.

A támogatás azoknak a szülőknek is jár, akiknek a gyermeke egészségügyi okokból marad ki a fizikai oktatásból - idézte a Digi24 a minisztert.

Klaus Johannis államfő, Florin Citu miniszterelnök, valamint az egészségügyi, oktatási és belügyminisztérium vezetői ma 15 órától tartanak megbeszélést, amelynek végére eldöntik, hogy megnyílhatnak-e február 8-án az iskolák. (agerpres, digi24)

Kiemelt kép forrása: gov.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS