2021. március 9. keddFranciska, Fanni
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az egészségügyi szakszervezet vezetője szerint hazugság, hogy az egészségügyi személyzet kilencven százaléka be lenne oltva

2021. február 17. 17:49, utolsó frissítés: 17:49

Az egészségügyi dolgozóknak nem 90, hanem legfeljebb 55-60 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltást - jelentette ki szerdán Radu Vasile, a Solidaritatea Sanitară szakszervezeti szövetség társelnöke. Korábban az egészségügyi miniszter azt állította, több mint kilencven százalékos az átoltottsági arány az egészségügyben.


A szakszervezeti bizalmi "nem érti", hogy miért kell a kórházakban - az intézmények saját személyzetével - működő, "semmibe nem kerülő" oltóközpontokat bezárni. Véleménye szerint azért, mert betegek voltak, vagy egyéb ok miatt, sokan kimaradtak az első oltásból, most pedig azt már nem kaphatják meg, csak a második adagot adják azoknak, akik korábban megkapták az első dózist. Meglátása szerint az "nem normális megoldás", hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik nem kaptak oltást, iratkozzanak fel az oltásplatformra, mert leghamarabb áprilisra kapnak előjegyzést.

Vasile bírálta, hogy az egészségügy költségvetése csökkent a tavalyhoz képest, kifogásolta, hogy megszűnt a társadalmi párbeszéd, és úgy vélte: a megszorító intézkedéseknek az lesz a következménye, hogy mind többen fogják elhagyni a rendszert.

A Solidaritatea Sanitară szakszervezet szerdán tiltakozó akciót tartott a kormány székháza előtt.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS