2021. április 20. keddTivadar
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A rózsafüzért ajánlja a maszturbálás „bűnéről” való leszokásra Teodosie ortodox érsek

2021. február 24. 10:54, utolsó frissítés: 10:54

Mi történik akkor, ha egy ortodox papot meghívnak egy rádióműsorba és a korántsem modernista egyházfőt a maszturbálásról kérdezik? Előre láthatóan semmi jó, de legalább humoros, aminek az alapját az adja, hogy a szereplők valójában totálisan komolyan gondolják az elhangzottakat.


Nem volt ez másként a Radio Dobrogea rádióműsorban sem, amelynek vendége Teodosie konstancai érsek volt, aki a kérdés hallatán egy csöppet sem lepődött meg, sőt ellenkezőleg, a román zászlós hátterű stúdióban a legnagyobb áhítattal beszélt arról, hogy a maszturbáció bűn, aminek megvan a módszere, hogy miként kezelhető. Természetesen elsősorban azzal, hogy leszoknak róla. Azonban, ha a fiatalok nem tudnak megszabadulni a maszturbáció bűnétől, akkor szerinte először is tudatosítani kell bennük, hogy bűnt követnek el, amelyet egyesek ösztönből, mások szokásból tesznek, de vannak olyanok is, akik egy "rossz" modellt vettek át másoktól, vagy mások kísértették meg vele őket.



Az érsek viszont gyorsan le is szögezte, hogy a maszturbálás bűnös gondolatára megvan a gyógyír, amivel ezt a gondolatot ki lehet irtani. Természetesen isten segítségével.

Szerinte ugyanis a megoldás ezúttal is az istenhitben keresendő, sokat kell olvasni és tanulmányozni a hitet. Tudni azt, hogy Isten olyankor is ott van velünk, aminek gondolata valóban lohasztó lehet, de az érsek ennél még tovább ment, úgy vélte, hogy az embereknek "szégyellniük" kell magukat azért, mert elkövetik ezt bűnt. A fölös energiák levezetése érdekében pedig szerinte 40, 50 vagy legrosszabb esetben 100 rózsafüzéres imát kell elmormolni magunkban, hogy a rossz gondolatokat, amelyek az emberek fejében megtelepedtek, kiűzzék.

A konstancai érsek egyébként a maga módján hírességnek számít az ortodoxok körében, ha azonban a maszturbációról alkotott véleményéből nem derült volna ki szélsőségesen konzervatív felfogása, azt is hozzá kell tenni, hogy szerinte a hagyományos vallási szertartás és az egészségügyi óvintézkedések betartásának ellentmondásakor azt kell megfontolni, hogy ki akar az egyházon kívül kerülni, mert ő senkit sem kényszerít arra, hogy részt vegyen a szertartáson, de nem is kíván lemondani holmi koronavírus miatt a liturgia megszokott rendjéről.

Az érsek országos hírnevet szerzett magának a koronavírus-tagadó magatartásával, több ízben került a címlapokra a különböző botrányokkal, például amikor az ortodox egyház javaslata ellenére is megtartotta az ünnepi miséket, vagy amikor a Szent András-napi búcsún ugyanazzal a kanállal végezte az áldoztatást.

"Mindenkinek úgy kell eljárnia, ahogy a lelkiismerete diktálja. Sokan azt mondják, hogy a betegség nem létezik, de nyilván, itt van közöttünk” – mondta.

Teodosie koronavírus-tagadásán viszont legalább az ortodox egyház hivatalos kiállása változtathatott, amely felvállalta, hogy annak ellenére, hogy oltásellenességükről hírhedtek, mégis népszerűsíteni fogják a koronavírus-elleni oltási kampányt, többek között brosúrákat fognak szétosztani a hívők között. (ziare/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS