2021. június 13. vasárnapAntal, Anett
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Román Ortodox Egyház elhatárolódik az oltásellenes lelkészek szavaitól, és az oltakozásra buzdít

2021. május 02. 18:12, utolsó frissítés: 18:25

A Román Ortodox Egyház néhány lelkésze oltásellenes kijelentéseket tett, ami felháborította a romániai közvélemény egy részét. Az Egyház ellenben elhatárolódott az ilyen kijelentésekről, szerintük ez szentségsértés, és jelezték, szerintük nem létezik konfliktus a tudomány és a hit között.


A Patriarchátus szóvivője, Vasile Bănescu kritikával illette az oltásellenes lelkészeket, akik olyanokat hangoztatnak, hogy „az igazi és a legjobb védőoltás a Szentáldozás”. Elmondása szerint az ilyen kijelentések eltántorítják a híveket attól, hogy jelentkezzenek oltásra, márpedig álláspontja szerint a keresztény emberek az oltások kapcsán az orvosoknál kellene informálódjanak, hiszen egészségügyi dolgokról van szó, nem hitéleti kérdésről.

Beszámolt arról, hogy mikor hallotta az oltás kapcsán felmerült szójátékokat – a legjobb védőoltás a Szentáldozás – akkor megrendült:

„Nem azért mert a Szentáldozás nem lenne a legszentebb dolog a mi keresztény életünkben, hanem mert ehhez a szent dologhoz – Krisztus testéhez és véréhez – mérik a védőoltást. Szerintem aki ilyent mond, az nemcsak egy súlyos tévedésben van, hanem – feltehetőleg öntudatlanul – egyféle szentségsértést követ el” – jelentette ki.

A Patriarchátus álláspontja az, hogy nem helyes a nyilvános térben egybemosni a egészségügyi-orvosi vontkozásokat a szellemi-lelki-spirutuális tartalmakkal, és azokból olyan következtetéseket származtatni, mint „én, az önmagam által felkent bölcs, megtaláltam a gyógyírt mindenre és semmi másra nincs szükségem” – fejtette ki a Digi24 műsorában Vasile Bănescu.

Ezen túlmenően a Román Ortodox Egyház szóvivője sajnálatosnak tartja, hogy az oltásellenes egyházi képviselők szavai az embereket eltántorítják az oltástól, illetve hogy őszinte párbeszédeket tesz tönkre a hívők és a tudomány képviselői között. „Ez a látszólagos konfliktus elhibázott: valójában nincs konfliktus a tudomány és a hit között” – jelentette ki, hozzátéve: nagyon sok hívő, lelkész beolttatta magát, hiszen a vírus elleni védelem nélkül nem tudunk véget vetni a járványnak.

A Hotnews azt is megemlítette, hogy szombaton Daniel pátriárka oltásra bíztató üzenettel fordult az ortodox hívekhez, felhívva a figyelmet arra, hogy például Izraelben több mint 2 500 személyt engedtek be a szent sírba, mert ott a lakosság jelentős része be van oltva, s így megengedhették az intézkedések enyhítését. (hotnwes, Digi24)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS