2021. július 24. szombatKinga
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fritz: „Meg kell érteni, nem lehet Temesvárból Münchent varázsolni egyik napról a másikra”

2021. május 04. 10:59, utolsó frissítés: 11:03

Dominic Fritz, Temesvár polgármestere 6 hónappal a megválasztása után a tion.ro-nak nyilakozva leszögezte: „Meg kell érteni, nem lehet Temesvárból Münchent varázsolni egyik napról a másikra”.


Ugyankkor elmondta: a helyi önkormányzat "sokkal nyitottabbá vált a város polgáraival szemben", és arra kérte a temesváriakat, hogy legyenek türelemmel.

A polgármester arról is beszélt, hogy a Facebook-on sok pozitív viszajelzést kap, ugyankkor kritikát is. Utóbbiak egy része szerinte politikai indíttatású. Hozzátette: "egy trollhadsereg ellenében is kénytelenek dolgozni".

Elismerte ugyanakkor, hogy a támogatói között is vannak olyanok, akik azt szeretnék, ha a beígért változások hamarabb mennének végbe. Nekik azt üzente, hogy "egy úton vannak, egy olyan úton, mely évekig tart, egy átalakulás van folyamatban". Az összes olyan projekt, mely most megvalósítás alatt áll, előre át volt goldolva, ezeket ültetik most gyakorlatba.

Fritz kifejtette: mandátuma első hónapjaiban arra helyezték a hangsúlyt, hogy kijavítsák az előző adminisztráció által elkövetett hibákat. "Meg kell érteni, hogy minden beruházásnak van egy menete, előtanulmányok, műszaki tervek kellenek és licitet is ki kell írni" - magyarázta.

"Tehát, a Fritz-adminisztráció által kigondolt beruházások kivitelezésére csak jövő évtől kerülhet sor. A működéssel, a közszolgáltatásokkal kapcsoaltos problémákon már dolgozunk. Ugyanazokkal az emberekkel kell dolgoznunk, akik eddig is alkalmazva voltak, de folyamatban van egy átszervezés, igyekszünk új embereket hozni, igyekszünk megváltoztatni a mentalitást, de ezek a dolgok időt igényelnek" - mondta a polgármester. (tion.ro, ziare.com, hírszerk.)

Fotó: Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS