2021. október 17. vasárnapHedvig
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem a magyar állam, hanem a NER kebelezte be a Wesselényi-kastélyt?

2021. május 20. 18:53, utolsó frissítés: 20:35

Hatalmas port kavart a romániai közéletben a zsibói Wesselényi-kastély ügye, miután kiderült, hogy a Szilágy megyei önkormányzat, bár szerette volna, azért nem tudta érvényesíteni elővásárlási jogát az ingatlan fölött, mert a magyar kormány elhappolta előle.


Szilágyi Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke ekkor azt nyilatkozta, hogy jogi úton fogják rendezni a kérdést (amelyben a helyi RMDSZ és a Fidesz-KDNP érdekei úgy tűnik egymásnak feszültek - szerk. megj.). A Szilágy Megyei Tanács ugyanis dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy a Wesselényi-kastély örököse jogtalanul adta el egy kolozsvári cégnek az ingatlant.

Forrás: Szilágyi Róbert István 
<br />
<br />Forrás: Szilágyi Róbert István



Az Átlátszó pedig most arra is rávilágított, hogy valójában nem is a magyar államé lett kastély, hanem a NER-é.


Az ingatlant ugyanis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került át, miután a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. üzleti tanácsadó cég április 20-án megvásárolta (erről bővebben itt írtunk). A Fidesz-KDNP viszont még tavaly létrehozta a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt, amelyhez hozzácsatolta a Manevi Zrt.-t és egy másik állami céget, a Comitatus-Energia Zrt.-t.

Azaz a Manevi Zrt. nem a magyar államé, azt ugyanis a Fidesz kiszervezte egy alapítványba.

A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány alapító okirata 2021 februári, és 2021 márciusában jegyezte be a bíróság. A budapesti törvényszék bejegyző végzése szerint az állam összesen 15,8 milliárd forintnyi vagyont ajándékozott az alapítványnak: a Manevi részvényei 11,2 milliárdot, a Comitatus Zrt. részvényei 3,9 milliárdot érnek, és ott van még a 600 millió forint készpénz.

A Wesselényi-kastély mellett, az alapítvány birtokában van egyébként még a szlovéniai Lendván lévő wellnessközpont, a szatmárnémetiben található Pannónia Szálló, illetve a máramarosszigeti Korona Szálló, illetve egy eszéki műemlék is.

Szilágyi Róbert egyébként a Maszolnak megjegyezte, a Manevi Zrt. már péntektől kiválthatja az építkezési engedélyt a Wesselényi-kastély restaurálására, felújítására. A megyei tanács viszont reméli, hogy a kastély nem jut majd a Szatmárnémeti Pannónia szálló sorsára, amit szintén megvásárolt a cég évekkel ezelőtt, és amely azóta is felújításra vár. Mert a szilágyság jellegzetes örökségét ennél többre kellene értékelni.

Az alapítvány kuratóriumában pedig Fideszhez köthető személyek ülnek:

Az elnök:
- Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese.
A kuratórium tagjai:
- Kiss-Parciu Péter, a KKM regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára,
- Pacsay-Tommasich Orsolya Mária, a KKM Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkára,
- Jákli Gergely, az Eximbank vezérigazgatója
- Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa.

Az Átlátszó arról ír, hogy 1,5 hónappal azután, hogy a Manevi az alapítványé lett, a vezérigazgatója a vajdasági származású Oláh Zsanett lett, akit 2015-ben neveztek ki az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatójává.

A milliárdos veszteségeket termelő céget a kormány 2018-ban megszüntette, Oláh pedig utána Mészáros Lőrinc tiszapüspöki izocukorgyára, a Kall Ingredients Kft. ügyvezetője lett 2019 nyaráig. Oláh tavaly óta többségi tulajdonos a Highlights of Hungary Nonprofit Kft.-ben, amiben a tulajdonostársa a cégalapító Remete Tibor és a Fidesz-közeli Böszörményi-Nagy Gergely. (Átlátszó)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS