2021. június 12. szombatVillő
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szabadlábra helyezték a 12 éves kislány elleni erőszakkal gyanúsított három férfit

2021. június 11. 16:57, utolsó frissítés: 16:57

Még 24 óra sem telt el őrizetbe vételük óta, és máris újra szabadlábon van három gyanúsított egy 2018 óta húzódó, kiskorú elleni több rendbeli nemi és szexuális erőszakot feltáró ügyben.


Az ügyészek több személyt gyanúsítanak azzal, hogy 2017 és 2018 között megerőszakoltak egy akkor 12 éves kislányt. A túlélő jelenleg 15 éves, 12 éves korában esett teherbe, 13 évesen szült. Négy személyt gyanúsítanak nemi és szexuális erőszakkal, egyet pedig zsarolással, valamint korábbi nyilatkozatok meghamisításával és befolyásolásával.

A csütörtök este őrizetbe vett, majd pénteken szabadon engedett személyek között van az Ilfov megyei Ștefăneștii de Jos nevű település PNL-s polgármestere, Ştefan Ionel Robert is, akit a Hotnews forrásai szerint "kiskorúval való szexuális kapcsolattal" vádolnak.

A Hotnews arról számol be, az ügyészség pénteken bejelentette, az üggyel foglalkozó ügyész visszavonta az előzetes letartóztatási parancsot. Pénteken ugyanis az iratcsomó az Ilfovi Bűnügyi Nyomoói Szolgálattól átkerült a bufteai bíróság mellett működő ügyészségre azzal a javaslattal, hogy indítsák el a bűnvádi eljárást és az őrizetbe vételt. Ám az illetékes helyi ügyész úgy döntött, figyelmen kívül hagyja ezt, sőt még az előzetes őrizetbe vételi parancsokat is visszavonta. Az indoklása az volt, hogy a parancsok indoklása "megalapozatlan", és a gyanúsítottak szabadlábon maradhatnak.

A fiatalkorúakkal való szexuális kapcsolatot a törvény bünteti, a BTK. 220-as (és 221es) cikkelye. A 13 és 15 év közötti gyerekekkel létesített, bármiféle szexuális aktus egytől öt évig történő börtönbüntetéssel sújtandó, 13 évnél fiatalabb gyerekkel létesített szexuális kapcsolat esetében kettőtől hét évig történő börtönbüntetés szabható ki az elkövetőre, amennyiben hatalmi helyzetéből visszaélve valaki 13 és 18 év közötti gyerekkel létesít szexuális viszonyt, kettőtől hét évig terjedő börtönnel büntethető. A törvény 4. bekezdésének B pontja értelmében súlyosbító körülménynek számít, amennyiben az elkövető a gondozására bízott gyerekkel szemben él vissza szexuálisan, például ha tanár. Ugyanakkor a 272/2004-es, gyermekvédelmi törvény 89-es cikkelyének harmadik bekezdése szerint a köz- és magánintézmények azon alkalmazottai, akik foglalkozásukból kifolyólag gyerekekkel állnak kapcsolatban, és tudomásukra jut, hogy a gyerekekkel szemben rossz bánásmód, abúzus vagy a törődés hiánya áll fenn, kötelességük sürgősen értesíteni a szociális igazgatóságot és a gyerekvédelmi hatóságokat.

(hotnews, hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS