2021. aug. 2. hétfőLehel
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Csak ősszel kezdődhet az iskolaigazgatók számára kiírt versenyvizsga

2021. június 12. 16:58, utolsó frissítés: 16:58

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szombaton bejelentette, hogy hétfőn javasolni fogja a társadalmi párbeszédért felelős bizottságnak, hogy az iskolaigazgatók vizsgáját ne július 27-ei kezdettel tartsák, hanem szeptember 13-a után.


Cîmpeanu azt mondta Iaşi-ban tett látogatásakor: az iskolaigazgatók vizsgájának metodológiáját lefektető tervezet - amely június 4-étől június 14-éig van közvitán - július 27-ét szabná meg az iskolaigazgatók országos írásbeli vizsgájának dátumaként, de a beérkezett javaslatok és hozzászólások alapján indítványozni fogja, hogy a vizsga dátumát a tanévkezdés utáni időpontra, vagyis szeptember 13-a utánra tűzzék ki.

A miniszter azt tartja lehetséges forgatókönyvnek, hogy az írásbeli vizsgát október folyamán tartsák meg, az interjúkat december elején, így december végére megtörténhetnek a kinevezések, amelyek a második tanév elejétől, azaz január 10-étől léphetnek életbe. A rátermettség alapján megválasztott, új iskolaigazgatók tehát a tanév második félévétől foglalhatnák el tisztségüket - tette hozzá.

Cîmpeanu arról is beszámolt: fontolóra veszik, hogy a vizsga végső eredményében 50%-ot tegyen ki az írásbeli jegy, 50%-ot pedig az interjún kapott minősítés. A tervezet jelenleg 40-60 százalékos arányt javasol.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS