2022. január 21. péntekÁgnes
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rövidzárlat okozhatta a ploieşti-i kórháztüzet

2021. november 12. 00:41, utolsó frissítés: 00:41

Egy zárlatos konnektor okozhatta a ploieşti-i járványkórháznál keletkezett tüzet - az egészségügyi intézmény menedzsere szerint a jegyzőkönyvben ezt jelölték meg a tűzoltók az incidens lehetséges okaként.


Bogdan Nica csütörtökön azt mondta, végleges szakvélemény még nem született, a tűzoltók feltételezése szerint azonban vélhetően egy rövidzárlat okozta a tüzet, amely akkor keletkezett, amikor egyik ágy hozzáért a konnektorhoz.

Az igazgató elmondta, februárban a katasztrófavédelem megbírságolta az intézményt a tűzvédelmi engedély hiánya miatt. Nica állítása szerint idén az egészségügyi minisztériumtól semmiféle támogatást nem kaptak, csak a megyei tanács folyósított a kórháznak pénzt. Miután megkapták az összeget, három épületrészre megszerezték a tűzvédelmi engedélyt, 30-40 napon belül pedig arra a külső épületre is megkapják, amelyben a járványkórház működik. Ezen az osztályon egyébként nem talált rendellenességeket az ISU a februári ellenőrzéskor, a túl kevés poroltó jelentette az egyetlen problémát, ezt azonban azóta orvosolták - tette hozzá.

Elmondása szerint ezen az osztályon végezték a legtöbb beruházást, az elektromos hálózatot és az oxigénberendezéseket is szakosodott cégek ellenőrizték, és semmiféle problémát nem észleltek, ugyanakkor a személyzet is megfelelő tűzvédelmi képzésben részesült.

"Rettenetesen sajnálom, ami történt, magamat tartom a fő vétkesnek" - mondta Nica, hozzátéve, a nap végéig eldönti, hogy lemond-e az igazgatói tisztségről vagy sem.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség vette át a nyomozást a ploieşti-i járványkórház egyik kórtermében csütörtök reggel kiütött tűz ügyében.

Az ügyészség közleménye értelmében gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkaegészségügyi és munkabiztonsági intézkedések be nem tartása miatt vizsgálódnak az ügyben.

Az ügyészek munkáját a petrozsényi országos bányabiztonsági és robbanásvédelmi intézet szakemberei is segítik.

A ploieşti-i járványkórház egyik kórtermében csütörtök reggel kiütött tűzben egy 76 és egy 75 éves páciens életét vesztette. Egy ápolónőt égési sérülésekkel szállítottak a bukaresti Floreasca kórházba. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS