2024. március 5. keddAdorján, Adrián
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ludovic Orban: a politikai válságot az okozza, hogy Johannis 2024 után kormányfő akar lenni

2021. november 14. 20:33, utolsó frissítés: 20:33

A politikai válság mögött Klaus Johannisnak az a szándéka húzódik meg, hogy "totális ellenőrzése" alá vonva a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) 2024 után megkaphassa a miniszterelnöki tisztséget - jelentette ki vasárnap Ludovic Orban.


A PNL volt elnöke a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta, úgy jutott erre a következtetésre, hogy különböző információk alapján "összeállt benne a kép". Megjegyezte, hogy szerinte 2024-ben Mircea Geoană szociáldemokrata politikus, a NATO jelenlegi főtitkárhelyettese lesz az államfő.

Ludovic Orban állítása szerint Klaus Johannis célját szolgálja, hogy a PNL most a Szociáldemokrata Párttal (PSD) készül kormányt alakítani. Az államfőnek ugyanis szüksége van egy partnerre ahhoz, hogy 2024-ben miniszterelnök lehessen. A partnerrel kötendő alku lényege az, hogy a PNL a kormányfői posztot, a PSD pedig az államelnöki tisztséget kapja meg a következő választások után - magyarázta a politikus.

Ehhez azonban Orban szerint Klaus Johannisnak "totális ellenőrzése alá" kell vonnia a PNL-t is. "Csak így garantált, hogy az államfői mandátumának lejárta után ő lesz a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje" - részletezte. A politikus ezzel magyarázza a pártelnöki székének elvesztését. "Én nem voltam egy bólogató János, nem voltam soha Iohannis alárendeltje" - szögezte le. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS