2022. január 28. péntekKároly, Karola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fellobbant az első hanukai gyertya lángja is: Bukarestben a Nemzeti Operában gyújtották meg a menorában az első gyertyát

2021. november 29. 10:49, utolsó frissítés: 11:21

2021-ben az első hanukai gyertya meggyújtására november 28-án került sor, ami a zsidó hagyományok szerint a fények ünnepének kezdetét jelzi. Az ünnep nyolc napig tart, és minden nap meggyújtanak egy gyertyát, hogy megünnepeljék a makkabeusok győzelmét a szeleukidák felett és a jeruzsálemi templom újraszentelését. Izrael romániai nagykövete, David Saranga az első hanukai gyertya meggyújtását a bukaresti Nemzeti Operában szervezte meg, ahol az Izraeli Andalúziai Zenekar rendkívüli koncertjén vehetett részt a közönség Eitan Schmeisser vezényletével.




A hanuka ünnepe a fényt és a győzelmet jelképezi, és akik hanukai gyertyát gyújtanak, együtt tisztelegnek a szabadságért és az egységért feláldozottak emléke előtt - mondta Nicolae Ciucă miniszterelnök a Bukaresti Nemzeti Operában rendezett ünnepségen.

David Saranga, nagykövet beszédében kiemelte az együttünneplés örömét: "Megtiszteltetés számomra, hogy együtt ünnepelhetjük a hanuka örömét, egy olyan ünnepet, amely a szívünkben a világ csodájára emlékeztet bennünket. Egy fény, amely megszünteti a sötétséget és a gyűlöletet, egy fény, amely megszünteti az intoleranciát és a közömbösséget. Hanukán mi, zsidók a jónak a gonosz felett aratott győzelmét ünnepeljük."

A hanuka generációkon át öröklődő hagyománya erősíti a zsidó közösség hitét és reményét - üzente Klaus Johannis államfő is a hanuka ünnepe alkalmából.

A Sergiu Nistor államelnöki tanácsadó által tolmácsolt üzenetben Iohannis felidézte a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége (FCER) korábbi elnökének, Aurel Vainernek az emlékét, aki a zsidó közösség és az antiszemitizmus elleni küzdelem kiemelkedő alakja volt.

A fények ünnepe alkalmából Klaus Johannis megerősítette, hogy a román állam elkötelezett az antiszemitizmus megelőzése és leküzdése, az ország zsidó kulturális örökségének megőrzése, a múlt teljes felvállalása, a romániai holokauszt történelmi feltárása és az áldozatok emlékének tisztelete mellett.

'Az Önök ünneplése mindannyiunk számára öröm, ahogyan az elmúlt évszázad bűntettei és tragédiái is közös történelmünk és drámánk részei' - üzente Johannis, aki azt kívánta a zsidó közösségnek, hogy a béke, a tisztelet és a lelki közösség szellemében töltsék az ünnepeket. "Hag Hanuka Sameah!" - zárta sorait az államfő. (Adevarul/agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS