2022. január 28. péntekKároly, Karola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Cîmpeanu: egy fővárosi iskolából jelentették az első pozitív nyálteszteredményt

2021. december 06. 15:41, utolsó frissítés: 15:41

Az egyik bukaresti iskolából jelentették az első olyan lehetséges koronavírusos megbetegedést, amelyre a hétfőn elkezdett nyáltesztes szűréssel derül fény - közölte az oktatási miniszter.


Sorin Cîmpeanu a parlament épületében nyilatkozva rámutatott, "a várt hiányosságokon túlmenően" sokan használták a nyál alapú antigén teszteket, és a bukaresti egészségügyi igazgatóság jelentette az első pozitív teszteredményt. A fővárosi I. L. Caragiale líceumba járó egyik gyereknek lett pozitív a tesztje, az eredményt azonban még meg kell erősíteni egy RT-PCR-teszttel - nyomatékosította.

A tárcavezető hangsúlyozta, törvény hiányában a nyáltesztes szűrést nem lehet kötelezővé tenni, de bíznak a szülők, tanárok és tanulók felelősségtudatában.

A miniszter rámutatott, mindössze 216 iskola vállalta, hogy az iskolában végzi el a szűrést, 467 úgy határozott, hogy tanulóinak egy részét otthon, másik részét az iskolában tesztelik, a többi tanintézet pedig a szülőkre bízta az eljárást.

Sorin Cîmpeanunak meggyőződése, hogy idejében meg fog érkezni a következő nyáltesztszállítmány. Ugyanakkor kérte az ezek szétosztásával megbízott katasztrófavédelmi felügyelőségtől, hogy lehetőség szerint egyenként becsomagolva osszák ki a teszteket.(agerpres)

Fotó: Annie Spratt/unsplash.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS