Nem akarják Illyefalva és Szászhermány lakói, hogy az ablakuk alatt zúgjon el a Brassó-Bákó autópálya
2022. február 14. 10:11, utolsó frissítés: 10:11
Két érintett község lakói követelik a Brassót Bákóval összekötő leendő A13-as autópálya nyomvonalának módosítását - jelenti a TVR1. A Kovászna megyei Illyefalva és a Brassó megyei Szászhermány lakói attól tartanak, hogy az út nagyon közel fog elhaladni az otthonukhoz, egyeseknek még az udvarán is áthalad, és kettévágja a falvakat. A leendő A13-as autópálya nyomvonalán található két településnek körülbelül 7-7000 lakosa van.
Tavaly nyáron, amikor a leendő autópálya nyomvonalán lévő települések polgármestereivel zajlottak az egyeztetések az A13-as legjobb útvonaláról, még egy másik nyomvonalról volt szó.
Fodor Imre illyefalvi polgármester rámutatott, az új nyomvonal több házat, farmot érint, és felteszi a kérdést: miért módosították az egyeztetett nyomvonalat oly módon, hogy immár Illyefalvát szeli át az autópálya, nem pedig Prázsmárt?
Az útvonal módosítását a helyiek petícióban kérik. Benkő Árpád helyi tanácsos szerint ők nem az autópálya ellen vannak, hiszen régóta szeretnék, legyen autópálya, "de nem minden áron", nem úgy, hogy a falujukat kettészeli. Szászhermány lakosai is petíciót indítottak, mert a leendő autópálya kettévágná a falujukat.
A két község lakói úgy vélik, hogy a kialakított nyomvonal ráadásul nehezebben megépíthető, mint az, amelyikről korábban szó volt, és drágább is lenne. Átszeli a dombokat, többször átszeli az Oltot, keresztezi a magas-, közép- és kisfeszültségű vezetékeket, és érint védett területeket is. A petíciókat a Közlekedési Minisztériumnak és a megyei hatóságoknak címzik.
Alin Șerbanescu, a CNAIR szóvivője a TVR-nek azt állította, az útvonalat úgy alakították ki, hogy mindent figyelembe vettek a helyi hatóságok, és hogy akkor még az illyefalvi polgármester is egyetértett ezzel az útvonallal. "Nem egy kariókával játszunk egy papíron", fogalmazott, és leszögezte: az útvonalat több tényező határozza meg.
A Brassó-Bákó autópálya keresztezi a Keleti-Kárpátokat és összeköti Erdélyt Moldvával. Körülbelül 170 km hosszú lenne, és több mint 2 milliárd euróba kerülne. (tvr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS

Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre

Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.

A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
