Rafila: amint stabilan csökken az intenzíven kezeltek száma, enyhíthetjük a korlátozásokat
2022. február 14. 14:45, utolsó frissítés: 14:45
A napi esetszámok azt mutatják, hogy a járvány csökkenőben, azonban ahhoz, hogy a korlátozások feloldásáról, illetve a veszélyhelyzet megszüntetéséről beszélhessünk, még két másik mutatónak is hasonló javulást kellene mutatnia - erről beszélt Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Mindenekelőtt a kórházba kerültek számának csökkenését kellene elérnünk, különösen az intenzív terápián kezelt betegek számának csökkenét. Azokban az európai országokban, ahol a korlátozások többségének megszüntetéséről döntöttek, kevés ember kerül az intenzív osztályokra - mutatott rá a miniszter a sajtótájékoztatón.
Más országokhoz hasonlóan mi is tervezzük a korlátozások feloldását, de csak óvatosan, és akkor kerülhet erre sor, ha az intenzív terápián lévő betegek száma stabilan csökkenést mutat - jelentette ki Rafila.
Az Omikron törzs adja az összes szekvenált minta több mint 90%-át; az intenzív terápián lévő betegeknél nyolcból csak egy fertőzött a Delta törzzsel. Rafila azt is elmondta, keddre körülbelül 25 000 esetre számít, és a hét folyamán valószínűleg napi 20 000 eset alatti számokat fogunk regisztrálni.
A miniszter, aki múlt héten már beszélt arról, hogy nemcsak a kültéri, hanem a beltéri maszkviselés kötelezettségét is belátható időn belül feloldhatják, most azt mondta, hogy amint az intenzív terápián kezelt koronavírusos betegek száma stabil csökkenést mutat, valószínűleg az első enyhítés a kültéri maszkviselés kötelezettségének eltörlése lesz. Újságírói kérdésre, hogy ez körülbelül mikorra várható, azt válaszolta, valószínűleg két-három héten belül, amennyiben továbbra is csökkennek az esetszámok.
Azokban az országokban, ahol feloldották a korlátozásokat, a beoltottak aránya 70-80% - hívta fel a figyelmet ismét Rafila. A veszélyhelyzet feloldásáról a kormány hozza meg a döntést a járvány kezelésében részt vevő összes szereplővel közösen. A miniszter minden állampolgárt arra kér, még legyen egy kis türelemmel, tartsa be a szabályokat, és oltassa be magát.
Hétfőn egyébként 17 órától kormányülést tartanak, és Nicolae Ciucă kormányfő is sajtótájékoztatót tart.
(hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS

Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre

Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.

A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
