2022. május 23. hétfőDezső
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nagy Zsolt: nem mondtunk le az erdélyi magyar tévéről

2005. február 22. 17:22, utolsó frissítés: 18:41

Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televízió elindításával megbízott Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumi elnöke az Indexnek hétfőn azt nyilatkozta, tervükről nem tettek le és szeretnék idén elindítani az adást. Nagy Markó kijelentését, hogy az RMDSZ nem bízik az adó beindításában, ezért inkább a TVR regionális stúdióinak adásidejét kellene bővíteni, úgy értelmezte, hogy a kolozsvári stúdiót nem az erdélyi magyar tévé rovására kellene fejleszteni, hanem a két projekt kiegészítené egymást.


A kuratóriumi elnök úgy vélte, a probléma az, hogy egyelőre az elnyert 300 millió forint mellett nincs további forrásuk, ugyanakkor igyekeznek további plénzeket felhajtani. Nagy az Index felvetésére, hogy visszafizetik-e a támogatást, ha nem tudják teljesíteni vállalásukat az indulásra, úgy válaszolt: "Remélem, nem kerül sor erre, és elindul az adás, ha mégsem, akkor reméljük, hogy puhítanak a feltételeken, hogy ne kelljen visszafizetni a pénzt". Az IHM-mel 2004. december 1-jén kötött támogatási szerződés értelmében az adónak legkésőbb kilenc hónapon belül be kell indulnia. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS