2020. szeptember 29. keddMihály
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Néppárttá alakult a PNTCD

2005. március 07. 11:48, utolsó frissítés: 11:48

Kereszténydemokrata Néppárttá (PPCD) alakult át a román Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD), s az új román politikai erő partnerének tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és a magyarországi kereszténydemokrata erőket is.

Az évszázados hagyománnyal rendelkező PNTCD és a Szövetség Románia Újjászületéséért (URR) politikai alakulat szombaton összeült egyesülési kongresszusának résztvevői elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy az egyesülésből létrehozott jobbközép párt ezentúl Kereszténydemokrata Néppártként folytatja a Iuliu Maniu-féle Nemzeti Parasztpárt hagyományait a román politikai életben.

Gheorghe Ciuhandu pártelnök hangoztatta: éppen a történelmi folytonosságra való emlékeztetés jeléül a magát jobbközép politikai erőként meghatározó PPCD kezdetben megőrzi nevében a parasztpárt elveire és hagyományaira emlékeztető régi elnevezést (PNTCD) is. Az elnök egyszersmind kijelölte a PPCD (PNTCD) helyét a romániai politikai palettán, amikor hangoztatta: a most megszületett romániai néppárt kizár minden fajta együttműködést "a kommunista-szekurista fogantatású" Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nagy Románia Párttal (PRM). Ezzel szemben a PPCD együtt kíván működni a jelenleg kormányon levő nemzeti liberális-demokrata pártszövetséggel (PNL-PD), s a politikai párbeszédben partnerének tekinti az Európai Néppárt (PPE) tagszervezeteként számon tartott RMDSZ-t. A PPCD vezetői a mostani egyesülési kongresszustól a romániai kereszténydemokrata erők megújulását remélik. (népújság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS