2020. szeptember 23. szerdaTekla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Cselényi:" a Duna TV nem hülye!"

2005. március 17. 14:53, utolsó frissítés: 18:01

Az elmúlt héten olyan információk jelentek meg a sajtóban, hogy a Duna Televízió kifizeti a vámilletékét azoknak a felszereléseknek, amelyeket az Illyés Közalapítványon keresztül kaptak székelyföldi stúdiók a Székelyudvarhelyért Alapítvány közvetítésével.

Az Erdélyi Riportnak nyilatkozó Cselényi László, a Duna Televízió elnöke a következőket mondta az üggyel kapcsolatban:"A Duna Tv nem hülye, és én nem azért kerültem oda elnöknek, hogy ilyen csapdákba lépjek. Függetlenül attól, ki kivel rokonszenvez, milyen politikai platformon van, hogyan fizethetné ki a Duna azt a vámot, amit valaki három éven keresztül nem fizetett ki! Az viszont, hogy bárki nemtörődömségéből a határon túli stúdiók, illetve a tárgyi eszközök sorsa kérdésessé válik, s beindul azok lefoglalása vagy elkobzása, nyilván olyan helyzetet teremt, amelyet nekem kezelnem kell."

Cselényi a következőképpen képzeli el a helyzet rendezését: a Duna Tv az amortizációt figyelembe véve reális értéken megveszi a felszerelést, amely veszélybe került. "De egy fityinggel sem adunk többet érte, mint amennyi a piaci értéke. Birtokon belül pedig el tudjuk dönteni, hogy ezt mire szabad használni, s mire nem. Mondjuk, megengedhető-e, hogy a magyar állam pénzén hakni-eszközökké váljanak ezek a dolgok? Tehát mostantól a sajátunknak tekintjük, de ott hagyjuk Erdélyben ezeket a felszereléseket" – magyarázta Cselényi a Riportnak.

A Duna Televízió elnökének becslése szerint a felszerelés értéke, amely után 22 millió forintnyi vámot kell fizetni, ma már nem haladja meg a 7,6 millió forintot, vagyis a felszerelés értéke egyharmada a vámértéknek. Ezért ellentételezésként a DTV megvásárolja az udvarhelyi stúdiótól azt az SNG-kocsit, amely a műholdas kapcsolatfelvételt teremti meg, amit eddig Székelyudvarhelyen nem sikerült kihasználni. (riport)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS