2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Még nincs végleges műsora a nagyváradi "vigasz-gálaestnek"

2005. április 05. 11:20, utolsó frissítés: 11:20

A Magyar Televízió (MTV) is közvetíti azt a nagyváradi gálaestet, amelyre 19 millió forintos támogatást ítélt meg az Országos Rádió- és Televízió Testület Budapesten egy produkciós irodának. Lapunk múltheti riportjához képest (19 millióért "csillapítja" a népszavazási csalódást egy MSZP-közeli cég) az a fejlemény, hogy kiderült: a show helyszínéül azért javasolta Nagyváradot a közvetítő tv zenei szerkesztője, Nemlaha György, mert ez a szülővárosa.

Meleg Vilmos, a váradi színház Szigligeti társulatának vezetője azt közölte, a budapesti szervezők három hónappal ezelőtt keresték meg az ötlettel, és elismerte: az időpont azóta háromszor is halasztódott. Az igazgató a show-t ideológiamentes "színházi eseménynek" tekinti – közölte a Krónika napilappal.

A rendezvényt szervező Eurofilm.co.hu kft. vezetője, Sipos József egyeztetett a műsorvezetővel, Rózsa Györggyel és Nemlahával a műsorról. Szóba került a debreceni Csokonai Színház tánckarának fellépése, Nagy Bandó András humorista – aki ezen a hétvégén Kolozsváron a Humorfesztivál showmane – és Törőcsik Mari neve is.

Végleges műsorterv még nincs, de a sztárvendég Richard Clayderman zongorista fellépése a főszervező szerint biztos. A jegyár a tudósítás szerint a Szigligeti társulaté, a terembér viszont a színháznak jut. (krónika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS