2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az oktatás színvonala miatt tiltakoznak az újságíró szakos diákok

2005. április 19. 14:07, utolsó frissítés: 14:07

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatástudomány Karának újságíró szakos hallgatói tiltakoznak a szakmai felkészítésük körülményei miatt – írja a Szabadság. Az első, második és harmadik évfolyam képviselői, Cătălin Teodor, Sergiu Penciu és Adrian Dohotaru sajtóértekezleten mutatták be hétfőn a tiltakozó diákság követelményeit. A jövendőbeli újságírók televíziós stúdió-laboratórium létesítését kérik, vagy legalább olyan egyezmény megkötését a helyi területi stúdiókkal, ahol hetente 15 perces diákhíradót szerkeszthetnének. Emellett olyan diáklap létesítéséhez kérik az egyetem anyagi támogatását, amely képviseli az intézmény körülbelüli ötvenezres diákságát. Szintén követelésük egyik pontját képezi az az igény, hogy a kurzusokra szakembereket, sajtóbelieket hívjanak meg.

A tiltakozó diákok amiatt is elégedetlenek, hogy szerintük túl sok fiatalt vesznek fel csak azért, hogy minél több pénz folyjon be az egyetem kasszájába. Adrian Dohotaru szerint, csak az újságíró szak első évfolyamán 160 diák tanul, ez a létszám azonban nincs összhangban a munkaerő-piaci viszonyokkal. Ebből a létszámból csupán 15 az illeték nélküli hely, a többieknek évente 400 eurót kell fizetniük. Amennyiben kéréseiket nem veszik figyelembe, és a vezetőség nem intézkedik a megoldásukért, a 2005–2006-os tanév elején az újságíró szak diákjai sztrájkba lépnek. (szabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS