2020. aug. 12. szerdaKlára
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A magyar külügy és katonaság segít az árvízkárosultaknak

2005. május 03. 10:43, utolsó frissítés: 10:43

A magyar honvédelmi tárca technikai eszközökkel és katonák kiküldésével segítene az árvízi védekezésben. A magyar külügyminiszter külföldön tartózkodott, és ezért még nem hívta fel Razvan Ungureanu román külügyminisztert, hogy a segélynyújtásról tárgyaljon vele. Somogyi Ferenc ugyanakkor a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a magyar és a román szakértők már találkoztak.

A külügyminisztérium a Vöröskereszt közvetítésével egy három millió forintos humanitárius jellegű gyorssegélyt juttat az árvízkárosultaknak. Ezenkívül az illetékes magyar szervek különböző kapacitások rendelkezésre bocsátását ajánlották fel. A központi keretekből finanszírozandó akció mellett Csongrád megye ajánlott egy három milliós nagyságrendű segítséget az árvíz által erősen sújtott Temes megyeieknek.

A Magyar Honvédség is kész segíteni. Havril András vezérkari főnök beszélt már erről román kollégájával, akinek segítségként felajánlotta a Tisza zászlóalj 250 katonáját és technikai eszközeit. Havril András vezérkari főnök elmondta: "Elsősorban vízi szállító eszközök, motorcsónakok szükségesek, amelyekkel a mentést és utánpótlást végrehajthatják, és ezekből többet fel tudunk ajánlani, ugyanakkor a honvédség készletéből származó élelmiszerrel is segítenek. (hír tv)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS