2020. július 11. szombatNóra, Lili
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A SRI jelentése nem említi Hayssamot

2005. május 26. 11:07, utolsó frissítés: 11:07

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2004-es jelentése nem tartalmaz információkat Omar Hayssam tevékenységéről, de az évek folyamán a titkosszolgálat különböző módon értesítette a bűnüldöző szerveket lehetséges bűncselekményekről – nyilatkozta tegnap Ion Stan. A SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság titkára kifejtette, a törvények alapján a SRI információkat gyűjt nemzetbiztonsági kérdésekben, de nincs lehetősége vizsgálatokat folytatni és bizonyítékokat gyűjteni, ezért a vonatkozó dokumentumokat átadja az illetékes vizsgálati szerveknek, azaz a belügyminisztériumnak és az ügyészségnek. Ezeknek kötelességük elvégezni a bizonyítást és megállapítani, bűntényről van szó vagy sem – tette hozzá Stan.

Miután a sajtó képviselői arra kérték, kommentálja azt a felvetést, miszerint a PSD miniszterei tudtak Omar Hayssam gyanús tevékenységéről, Ion Stan elmondta, a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács működését szabályozó törvény alapján az államfő megkapja a nemzetbiztonsággal kapcsolatos információkat, azonban a nemzetbiztonságot fenyegető esetleges bűncselekményekről szóló információk csak az illetékes vizsgálati szervekhez jutnak el. Hivatalos források szerint az Omar Hayssam ellen indított vizsgálatok részben a SRI által szolgáltatott információkra alapulnak, az egyik ilyen tájékoztatásban pedig Mohamad Munaf neve is szerepel. (háromszék)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS