2020. aug. 12. szerdaKlára
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elkezdődött a házak újjáépítése a Bánságban

2005. június 21. 10:58, utolsó frissítés: 12:40

Borbély László megbízott miniszter tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mi vállaltuk, hogy június 20-án elkezdjük a munkát. "Arra, hogy ígéretünket betartjuk, bizonyíték az a tény, hogy ma Temes és Krassó-Szörény megye összesen 13 falujában, hozzávetőlegesen 130 ház újjáépítését kezdték el" – jelentette ki a megbízott miniszter.

Egyelőre 785 házról készült kimutatás, ebből kb. 250-nek megvan a teljes dokumentációja – mondta a kormányzati tisztségviselő. A tárcavezető tervei szerint a következő napokban véglegessé válnak a házak dokumentációi, hiszen év végéig 1000 házat kell újjáépíteni, 735 házat hagyományos szerkezetre, 165 házat pedig fémszerkezetre fognak megépíteni a nyertes cégek.

Az újjáépítési programmal kapcsolatosan Borbély elmondta: a tárgyalások még folytatódnak a szaktárca és az építő cégek vezetői között, a tárgyalási folyamat előreláthatóan két hét múlva zárul. Az árvízsújtotta területek újjáépítésére kiírt versenytárgyalásokra sem Hargita, sem Kovászna megyéből nem jelentkeztek cégek – jegyezte meg Borbély. (rmdsz tájékoztató)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS