2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Borbély a kormány B-tervéről autópálya ügyben

2005. június 21. 15:48, utolsó frissítés: 15:48

Fél év alatt a román kormány, amelynek magam is tagja vagyok, autópálya ügyben nem lépett előre semmit. Teszi-veszi a dolgokat, és elemzi azt a szerződést, aminek újratárgyalását már rég le lehetett volna bonyolítani – mondta ma Borbély László miniszter a The Modernization of East Central Europecímű, a kolozsvári Sapientián tartott előadásán.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen hajlandóság van a Bechtel részéről a szerződés újratárgyalására, Borbély elmondta: van néhány pont a szerződésben, amit a Bechtel hajlandó újratárgyalni. "Az előlegre vonatkozó részt, és ezen kívül még 2-3 pontot. Ha nem is az eredetileg előirányzott 340 millió dollárt, de a 213 milliót már eddig is folyósítani lehetett volna. Remélem, hogy erre akár két hét múlva is sor kerülhet, a költségvetési törvény módosítása után" – közölte a miniszter.

Borbély egy B-tervet is felvázolt azzal kapcsolatban, honnan jöhetne össze ez a pénz: jelenleg 68 millió euró a kormány adósága a Bechtel felé, amiért a Bechtel 2 millió dolláros büntetést tudna érvényesíteni, de ezt eddig nem tette meg.

Ebből az adósságból 14 millió eurót a minisztériumnak saját alapjaiból sürgősen ki kellene fizetnie. Pozitívum, hogy 100 millió euróra memorandumot fogadott el a kormány, ami azt jelenti, hogy a pénzügyminisztérium elindította a tendereztetési folyamatot a bankokkal. Ehhez még hozzájön a US Exim Bank részéről egy 32-34 millió eurós garancia."

Francis Canavan, aki a konferencián a Bechtelt képviselte, a Transindexnek elmondta, a Bechtelnek egyelőre az A-verzió a verzió. Arra a kérdésre, hogy a kisebb költségvetés elgondolkoztatta-e a Bechtelt arról, hogy kompromisszumos adottságokkal rendelkező autópályát építsen, nem adott konkrét választ.

Arról, hogy jelent-e csúszást az autópálya építésében a kialakult helyzet, Canavan úgy nyilatkozott, hogy értékes időt veszítenek, de bízik abban, hogy a 2008-ra felépítendő szakaszt időben át tudják adni. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS