2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Siker az egységes adókulcs: 20%-kal nőtt az államkassza bevétele

2005. augusztus 10. 15:27, utolsó frissítés: 2005. augusztus 11. 11:04

Az egységes adókulcs bevezetésének köszönhetően idén nagyobb volt a költségvetés bevétele – jelentette be a kormány.

2005 első hat hónapjában a bevételek közel 20%-kal emelkedtek a tavalyi év első félévéhez képest, annak ellenére, hogy a profitadó 16%-ra csökkent. Ugyancsak emelkedtek az egészségügyi alap, a nyugdíjalap-, illetve az áfa-bevételek.

Călin Popescu Tăriceanu kormányfő a szakminiszterek, a BNR elnöke és gazdasági kutatóintézetek szakértőivel folytatott mai tanácskozáson jelentette be az eredményt. Kormányközeli források a Realitatea TV-nek azt nyilatkozták, ugyanezen a találkozón az áfa jövő évi 22%-ra való emelésére vonatkozó számításokat is ismertették, de döntés nem született. (realitatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS