2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mégsem kell évi 300 milliós előleget fizetni a Bechtelnek?

2005. szeptember 01. 15:48, utolsó frissítés: 15:48

Gheorghe Dobre szállításügyi, építkezési és turizmusért felelős miniszter tegnap ellentmondott Emil Boc demokrata pártelnök nyilatkozatának, miszerint a Brassó-Bors autópálya megépítésével megbízott Bechtel cég évi 300 millió eurós előleget kért volna. Egy sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre válaszolva Dobre tagadta az erről szóló információt.

Emil Boc kedden úgy nyilatkozott, közvetítői szerepet vállalt a szállításügyi tárca és a Bechtel képviselői találkozásában, hogy ezáltal felszabadítsák a pályaszakasz megépítésére megkötött szerződést. Dobre tegnap találkozott a Bechtel vezetőségével. Kértem a romániai törvények betartását, elsősorban az előlegekre és a garancialevélre vonatkozó előírások figyelembevételét – mondta. A szállításügyi miniszter szerint a szerződésben túl nagy költségekkel számoltak.

A Bechtel 2,2 milliárd eurós szerződés értelmében építi az erdélyi autópályát, amelyet tavaly írtak alá a szociáldemokrata kormánnyal. Az amerikai vállalat gyakorlatilag leállította az építkezési munkálatokat, arra hivatkozva, hogy nem kaptak elég pénzt az országos út- és autópálya-építő vállalattól. (szabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS