2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szatmári-ügy: az NBH-nál dolgozhat a kiszivárogtató

2005. november 15. 12:48, utolsó frissítés: 12:48

"Jelentősen leszűkült az a kör a Nemzetbiztonsági Hivatalon (NBH) belül, ahonnan az úgynevezett Szatmári-üggyel kapcsolatos anyagok kikerülhettek" – értesült a Népszava napilap Budapesten.

A lap információi szerint a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár vizsgálatának eredménye megállapította, nem a konkrét műveleteket – például a lehallgatást – végző szakszolgálatoktól, hanem az NBH-tól került ki négy műveleti anyag a nyilvánosság elé.

A hivatalon belül nemcsak hazugságvizsgáló készülékkel ellenőrizték a munkatársakat, hanem máshogy is megpróbáltak a kiszivárogtató nyomába jutni. Mivel a kiszivárogtatás szinte egyértelműen a Fidesz belpolitikai céljait szolgálták, a kiszivárogtató vélhetően egy jövőbeni pozíció reményében tette, amit tett – írja a Népszava. Amennyiben a kiszivárogtatót megtalálják, megteszik a megfelelő lépéseket ellene.

A kémkedéssel gyanúsított házaspár legfőbb tevékenysége egyébként az volt – értesült a Népszavava –, hogy "egy szomszédos ország" uniós csatlakozásának hazai fogadtatásáról, annak pozitív illetve negatív megítéléséről próbáltak információkhoz jutni. (népszava)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS