2020. aug. 6. csütörtökBerta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A jobb ügyfélszolgálatért kamerákkal szerelik fel a kolozsvári városházát

2005. november 16. 14:24, utolsó frissítés: 14:24

Elsősorban azokat a helyiségeket látják el a megfigyelő-berendezésekkel, ahol a pénztárak találhatók, illetve ahol az alkalmazottak az ügyfeleket fogadják. Emil Boc polgármester szerint állandó jelleggel kapnak visszajelzést azoktól a lakosoktól, akik az ügyfeleket kiszolgáló hivatalnokok magatartásával elégedetlenek.

Boc abban reménykedik, hogy a kamerák előtt sikerül kiküszöbölni a túlkapásokat, hivatalnok és állampolgár is kötelezve érzi majd magát, hogy civilizáltan viselkedjen. A kamerák a polgármesteri hivatal 93 millió lejébe kerültek, a biztonsági berendezések pedig 63 millió lejt vittek el a kasszából. Emil Boc szerint a biztonsági felszerelésre azért volt szükség, mert a polgármesteri hivatal összes kirendeltségét mindenhol legalább két csendőr őrzi, akik ezután az utcán teljesíthetik majd kötelességüket.

Az elöljáró ugyanakkor bejelentette, ezentúl szakosodott céggel vizsgálja meg az alkalmazottak betegszabadsági kérelmét, ugyanis kiderült, hogy számos hivatalnok visszaél ezzel a lehetőséggel. (szabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS