2020. szeptember 30. szerdaJeromos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csak jövőre fizeti az Illyés az elmaradt támogatásokat

2005. november 25. 12:00, utolsó frissítés: 12:00

Az idei oktatási-nevelési támogatásokat decemberben teljes egészében kifizetik, ám az Illyés Közalapítványhoz pályázók egy része csak jövőre kaphatja meg a megítélt támogatásokat – jelentette be Szabó Vilmos, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Az államtitkár megerősítette az MTI azon információját, ami szerint az Illyés Közalapítvány nem tudta kifizetni valamennyi határon túli magyar szervezet pályázaton nyert pénzét. Szabó elismerte, a pályázati források egy részét csak 2006 első negyedévében fizetik ki, bár, mint mondta, lesznek olyan pályázók is, akik még az idén megkapják a nekik megítélt forrásokat.

Laborczi Géza, az Illyés Közalapítvány kuratóriumi titkára közölte: az alapítvány idei évre tervezett 920 millió forintos keretéből eddig mindössze 483 millió forintot kaptak kézhez. "Ennek az a következménye, hogy gyakorlatilag az iroda minimális működését tudjuk biztosítani" – mondta.

Közölte, idén 3 000 pályázatot bíráltak el pozitívan, de csak minden másodikat tudták eddig kifizetni. A civil szervezetek és az egyházak a többi közt eszközbeszerzésre, működésre, rendezvényekre kértek támogatást. Elmondta, hogy a programok egy része lezajlott, a pályázóknak így saját zsebből kellett finanszírozniuk azokat.

A titkár közölte: helyzetükről októberben levélben tájékoztatták Szabót, majd november elején Pomogáts Béla, a kuratórium elnöke levélben hívta fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök figyelmét a kialakult helyzetre. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS